Szurkálás vagy akupunktúra?

Amikor egy orvosi eljárás hatékonyságát vizsgáljuk, akkor gondosan megfogalmazzuk, hogy mi is a vizsgálat tárgya. Egy gyógyszervizsgálat során nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a páciensek hogyan reagálnak az egész folyamatra – a fehér köpenyes orvossal való beszélgetésre, az asszisztensek későbbi ismételt vizsgálataira, a megnyugvásra, hogy végre foglalkoznak velünk, az izgalomra, hogy valami új, forradalmi kezelést kapunk –, hanem arra, hogy maga a gyógyszerhatóanyag az adott dózisban kifejti-e a várt pozitív hatást, vagy sem. Egy konkrét páciens esetén sose lehetünk biztosak benne, hogy az előbbiekből adódó úgynevezett placebohatás, a betegség spontán lefolyása vagy tényleg a gyógyszer okozta-e a változást, de sok páciens eredményeit összevetve már következtethetünk arra, hogy a gyógyszer hozzájárul-e a gyógyuláshoz, vagy sem. Az egyes pácienseknek legtöbbször mindegy, hogy melyik hatás miatt szűnt meg a problémájuk, de az orvos szempontjából létfontosságú, hogy értse az eseményeket. Azért, hogy tudja, hogyan kezelje a következő (!) pácienst.

Mindez nem csak a gyógyszervizsgálatok esetében fontos. A gondos klinikai vizsgálatok alapján néhány egyébként nagyon is logikusnak tűnő sebészeti eljárásról is kiderült, hogy valójában maga a konkrét beavatkozás hatástalan, a pozitív eredményeket az azzal társuló egyéb folyamatok, elvárások, kezelések okozzák.[1] Mindez azért fontos, mert ezáltal javítható az orvosi protokoll: a potenciálisan veszélyes, drága beavatkozás elhagyható, a tényleges változást előidéző folyamatok erősíthetők, optimalizálhatók. És nem mellesleg így gyarapítjuk ismereteinket magunkról, testünk működéséről, a betegségek lefolyásáról.

Különösen fontosak az ilyen vizsgálatok akkor, ha egyébként az eljárás tudományos alapja nem igazolt vagy nagyon valószerűtlen. Ilyenkor különösen erős a gyanú, hogy tényleg hatásos-e a módszer, vagy esetleg csak a számos kognitív logikai csapda miatt gondoljuk így. A betegségek természetes lefolyása vagy egy számba nem vett egyéb kezelés is befolyásolhatja a páciens állapotát. És ha a kedvező kimenetelekre hajlamosabbak vagyunk emlékezni, mint a kedvezőtlenekre, akkor máris úgy gondolhatjuk, hogy a módszerünk hatásos. Pedig lehet, hogy a pácienssel való foglalkozás egy jelentéktelennek tűnő aspektusa felelős a változásért, nem a konkrét beavatkozás. A világ igen bonyolult, és

aki azt hiszi, hogy az ilyesmit csak az úgynevezett alternatív medicinán kérjük számon, az nézzen utána, milyen komoly bizonyítékokat kell az „ortodox” orvosi kutatásokban bemutatni[2] – márpedig tudjuk, hogy még ott sem lehetünk teljesen bizonyosak az eredményben.

A pontos kérdésfeltevés fontossága

Amikor tehát azt a kérdést tesszük fel, hogy az akupunktúra hatásos módszer-e, akkor a fentieket mind figyelembe kell venni. Nem tartjuk egyáltalán lényegtelennek az orvosok vagy a páciensek egyéni tapasztalatait (az úgynevezett anekdotikus ismereteket), de tudjuk, hogy azok nem egy specifikus kérdést válaszolnak meg.

Ha például arra vagyunk kíváncsiak, hogy kiegészítő terápiaként az akupunktúrás kezelés hatásos-e a mesterséges megtermékenyítés során a sikeres teherbeesés valószínűségének növelésében, akkor pontosítanunk kell a kérdésfeltevést:

• Mivel a mesterséges megtermékenyítés akupunktúrás kezelés nélkül is hatékony az esetek egy részében, ezért minél több pácienst kell vizsgálni, és az összesített eredményt kell figyelembe venni. Bele kell nyugodnunk, hogy egy adott páciens esetében nem fogjuk tudni megmondani, hogy a sikeres terhességet az akupunktúrás kezelés segítette-e elő, vagy sem.
• Meg kell határoznunk, hogy a hagyományos kínai orvoslás (HKO) szabályai szerint ilyen esetben mely pontokat kell akupunktúrával kezelni, és milyen módszerrel.

Majdnem húsz évvel ezelőtt W. E. Paulus és társai ez alapján terveztek meg és hajtottak végre egy akupunktúrás klinikai vizsgálatot.[3]

160 mesterséges megtermékenyítésre váró nőt vontak be a vizsgálatba.

Két 80 fős csoportba osztották be őket véletlenszerűen. Az egyik csoporton el kívánták végezni a kiegészítő akupunktúrás kezelést, a másikon – a kontrollcsoporton – nem. Pozitív eredménynek az számítana ilyen esetben, ha a két csoportban a teherbeesés sikerességi aránya statisztikailag értelmes mértékben eltérne egymástól – természetesen a kezelt csoport javára. A statisztika pontosabb számolást igényelne, de ha ilyen esetben mondjuk a kontrollcsoportban csak minden negyedik hölgy esik teherbe, az akupunktúrával kezeltben viszont minden harmadik, akkor az már szignifikáns eredménynek számít.

Ahhoz, hogy a kezelés módját megértsük, pontosan értenünk kellene a hagyományos kínai orvoslás (HKO) elméletét, szabályrendszerét.

Az akupunktúra nem egyszerű szurkálás, hanem egy nagyon bonyolult rendszer szerint végzett kezelésmód, amely több ezer év alatt kristályosodott ki.

Valójában nem is egyfajta rendszer létezik, de ettől most tekintsünk el! Magyar nyelven is elérhető jó pár terjedelmes mű a HKO, és azon belül az akupunktúra elméletéről, műveléséről, az én könyvespolcomon többek közt ezek találhatók:

Nagyon-nagyon leegyszerűsítve a HKO szerint a jin és jang egyensúlya biztosítja az egészséget, ennek felborulása okozza a betegségeket. Az egyensúly megtartásához elsőrendű fontosságú az úgynevezett csatornákon (meridiánok) áramló életenergia, a Qi (csi). A Qi áramlásának blokkoltsága a jin-jang egyensúly felborulásához vezet, amit speciális – úgynevezett akupunktúrás – pontokon végzett tűszúrással lehet helyrehozni. Rideg fent említett könyve szerint:

„A pontok kiválasztása és szabályokba foglalása olyan előírás, ami az akupunktúra-kezelés kulcsa.”

Illetve:

„A hatásos terápiához szükséges olyan mély szúrás, melynél fellép a tű-szenzáció, a ’de Qi’ érzés.”

E. Paulus és társai az akupunktúra szabályai szerint határozták meg azt a hat pontot – Cx6 (Neiguan), Sp8 (Diji), Liv3 (Taichong), Gv20 (Baihui), S29 (Guilai) –, amelyet az embrióbeültetés előtt 25 perccel, és azt a négy másikat – S36 (Zusanli), Sp6 (Sanyinjiao), Sp10 (Xuehai), Li4 (Hegu) –, amelyet utána 25 perccel szándékoztak szúrni a kezelt csoportban. Kezelték továbbá az alábbi fülakupunktúrás pontokat is: 55 (Shenmen), 58 (Zhigong), 22 (Neifenmi), 34 (Naodian). Ügyeltek arra is, hogy megfelelő mélységű és technikájú szúrással megbízhatóan kiváltsák a pont körül jellegzetesen terjedő, fájdalommal, zsibbadással járó ’de Qi’ érzést. Az akupunktúrával nem kezelt csoportban is „pihentették” a pácienseket 25 percig az embrióbeültetés után.

A kísérletet elvégezve azt tapasztalták, hogy a kontrollcsoport 80 páciense közül 21 esett teherbe (26,4%), míg a kiegészítő akupunktúrás kezelést kapott 80 páciensből 34 (42,5%). Annak az esélye, hogy a különbséget csupán a véletlen okozta, mindössze 3 százalék.

97 százalék a valószínűsége annak, hogy nem a véletlen.

Tehát akkor az akupunktúra hatásos! Vagy mégsem?

A hamis akupunktúrakezelés szerepe

A statisztika csupán azt jelzi, hogy igen kicsi az esélye, hogy a kezelt és a kontrollcsoport közti különbségért csak a véletlen a felelős. Ha nem a véletlen, akkor ugyebár az akupunktúra, hiszen az volt a különbség a két csoport közt? Az a helyzet, hogy a kísérletet nem tervezték elég specifikusra, ezért maradt még pár potenciális magyarázat a különbségre. Ráadásul ezek valószínűsége semmivel sem kisebb, mint az akupunktúráé. Mik lehetnek ezek az egyéb okok?

1. Nos, a kezelt csoportban levő páciensek számára nyilvánvaló volt, hogy valami kellemetlen, de ősi – tehát nyilvánvalóan hatásos – pluszkezelést is kaptak. A másik csoporthoz tartozók meg épp azt tudták, hogy ők kimaradtak ebből az extra kezelésből. Ha lehet hatása a pszichológiai tényezőknek ebben az esetben – ami kérdéses, de nem kizárható –, akkor ez egy tökéletes szituáció erre. Ha tényleg maga ez a tudat segítette meg egy kicsit a zigóta beágyazódását, akkor nyilvánvalóan az akupunktúrás kezelés maga akár hatástalan is lehet. Lényegtelen a jin-jang egyensúlyának visszaállítása, a Qi áramlásának beindítása. Az a fő, hogy a páciens azt higgye, hogy mindezek lényegesek.
   
   
2. De lehet, hogy nem valami pszichológiai, hanem direkt fiziológiai hatás okozta a különbséget. Lehet, hogy a szurkálás valami érző ideget ingerelt, ami valahogy kiváltotta a kívánt eredményt. Megint csak nem szükséges, hogy a jin, a jang, a Qi és a meridiánok létezzenek.
   
   
3. Az is elképzelhető, hogy a kezelt csoportban levők jobban követték az egyéb orvosi tanácsokat a következő napokban, mint a kiegészítő kezelésből kimaradt csalódott társaik, és valójában ezen akupunktúrától független tanácsok voltak hatásosak.
   
   
4. És persze az is lehet, hogy tényleg eltaláltuk, hogy hol volt blokkolva a Qi áramlása, és a blokkot elhárítva a jin-jang egyensúlyát a megfelelőre állítottuk be.

Hogyan lehetne eldönteni, hogy mi az igazság?

Egyébként mind a négy lehetőség roppant érdekes lenne, de ha mi az akupunktúra hatásosságára vagyunk kíváncsiak, akkor a lehető legjobban ki kell zárnunk az első három lehetőséget. Ehhez azt kell elérni, hogy a kezelt és a kontrollcsoport gyakorlatilag mindenben hasonlítson egymásra, azaz hogy a különbség tényleg csak az legyen, hogy az egyik akupunktúrás kezelést kapott, a másik nem.

Erre találták ki a hamis (sham) akupunktúrás kezelést, ami pont úgy viszonyul a valódi akupunktúrához, mint a placebogyógyszer a vizsgált gyógyszerhez. A placebogyógyszer olyan gyógyszernek kinéző valami, ami színre szagra, sőt lehetőleg ízre is ugyanolyan, mint a valódi, csak éppen nem tartalmazza a vizsgálandó hatóanyagot. Cukortabletta – mondják –, de valójában ennél általában sokkal szofisztikáltabb. Ehhez hasonlóan a hamis akupunktúrának is úgy kell kinéznie egy laikus páciens számára, mintha valódi akupunktúra lenne. Legyenek tűk, legyen kellemetlen, de izgalmas, és a keleti gyógyászat szellemét idézze. De különbözzön az akupunktúrától abban, hogy annak korábban említett két fő lényegi elemét nem valósítja meg:

• Ne azokat az akupunktúrás pontokat használjuk, amelyek a sikeres kezeléshez kellenek, vagy még inkább, ne aktív akupunktúrás pontokon szúrjunk.
• Igazából ne is szúrjunk, vagy ne olyan mélyen, ahogy a sikeres akupunktúrás kezeléshez kellene, és ne váltsuk ki az igazi de Qi érzést.

Ilyen megoldásokat már vagy egy évtizede kitaláltak és használnak az akupunktúra klinikai vizsgálataiban. Egy éve Caroline Smith, az ausztrál Nemzeti Komplementer Medicina Intézet (NICM) akupunktőre és társai megismételték Paulus kísérletét, kiküszöbölve annak hibáját.[4] A kezelt csoport a Paulus-féle terápiát kapta, a kontrollcsoport azonban valami különlegeset. Ugyanaz az orvos, aki a másik csoportnál a valódi akupunktúrát alkalmazta, itt speciális tűt használt, amelynek hegyes vége nem hatol be mélyen a bőrbe, hanem szépen visszacsúszik egy hüvelybe. Ráadásul az orvos gondosan olyan pontokra helyezte a hamis tűt, amely bizonyosan nem hatásos akupunktúrás pont. A lényeg, hogy – és ezt más kísérletekben ellenőrizték is[5] – a pácienseknek fogalmuk sem volt, hogy a kezelt csoportban voltak-e, vagy a kontrollcsoportban. A „kezelés” a kontrollcsoport tagjai számára is teljesen akupunktúrának tűnt.

A gondos kísérletet négy év leforgása alatt végezték el Ausztrália és Új-Zéland 16 erre specializálódott klinikáján 848 páciens bevonásával. A pácienseket véletlenszerűen az akupunktúrával és a hamis akupunktúrával kezelt csoportokba osztották úgy, hogy a hozzárendelésről a pácienseknek ne legyen információjuk (ezt nevezik vak kísérletnek). Pauluséktól eltérően nem a zigóta sikeres beágyazódását, hanem az élveszületések számát hasonlították össze a két csoportban. A valódi akupunktúrával kezelt csoportban a páciensek 18,3%-a, a kontrollcsoportban (hamis akupunktúra) 17,8%-a produkált sikeres szülést. A kis különbséget (74, illetve 72 élve szülés) a statisztikai számítás szerint simán okozhatta a véletlen. Az erről szóló cikkük konklúziója:

„Az in vitro megtermékenyítésen átesett nők esetében a peteérést stimuláló időszakban, illetve a beültetés során alkalmazott akupunktúrás és hamis akupunktúrás kezelések nem okoztak szignifikáns különbséget az élveszületések arányában. Ezek az eredmények nem igazolják az akupunktúra használatának szükségességét ilyen esetekben.”

Ezen a ponton fontos megállni és felidézni, hogy pontosan mit is jelentenek ezek az eredmények. Paulus kísérlete alapján úgy tűnt, hogy a „szurkálás” hatásos volt a zigóta beágyazódásának elősegítésében a nem kezeléshez képest. Smithék viszont kimutatták, hogy – legalábbis az élveszületések számát tekintve – az akupunktúra szabályai szerinti kezelés és az ahhoz nagyon hasonló, de nem a szabályok szerinti szurkálás hatása között nincs különbség. A két vizsgálat eredménye nem vethető teljesen össze a végpontok (a zigóta sikeres beágyazódása, illetve élveszületés) különbözősége miatt, de a szituáció nem kedvező az akupunktúra szempontjából. Ha mindegy, hogy hol szúrunk, illetve hogy szúrunk-e egyáltalán rendesen, vagy sem, akkor nincs értelme előrángatni magyarázatképpen a jin-jang egyensúlyt, a meridiánokon áramló Qit, azaz magát az akupunktúrát. Esetleg lehet valami hatása a szurkálásnak, de annak nincs köze az akupunktúrához.

Ügyeskedések és mentegetőzések

Egy kísérlet nem kísérlet – szól a mondás! Alig egy évvel a klinikai vizsgálatuk után, 2019 elején Caroline Smith néhány társával összeszedett hasonló vizsgálati beszámolókat, és azok eredményeit összesítve vizsgálta úgynevezett szisztematikus áttekintés és metaanalízis segítségével.[6] Mintha nem több kisebb, hanem egy nagyobb vizsgálat eredményét néznénk. Ez a megközelítés általában csökkenti a véletlen ingadozás és az egyéb hibák szerepét, azaz megbízhatóbb eredményt ad. Összesen több ezer páciens eredményeit tudták kielemezni úgy, hogy voltak adatok addicionális kezelés nélkül, akupunktúrás kezeléssel és hamis akupunktúrával is. Az eredmények a korábbiakhoz voltak hasonlók. Azaz amikor az akupunktúrás kezelést a nem kezeléssel hasonlították össze, akkor pozitív volt, amikor a hamis akupunktúrával, akkor negatív. A konklúziójuk olyan tipikus maszatolás, amilyennel számos hasonló esetben találkozunk:

„Az eredmények azt sugallják, hogy az akupunktúra hatékony lehet a terhesség elősegítésében, amikor nem kezelt csoporttal vetjük össze. De nem hatásos kezelés, amikor hamis akupunktúrával hasonlítjuk össze, bár nem specifikus hatások szerepet játszhatnak mind a valódi, mind a hamis akupunktúrás kezelés eredményében.”

Ha ebből eltávolítjuk a maszatolást, akkor ez azt jelenti, hogy valami esetleg hatásos, de az nem az akupunktúra. Van egy mondás: „Ha valami sárga, mint egy kacsa, hápog, mint egy kacsa, és totyog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.” No itt ennek pont a fordítottja alkalmazható: „Bármennyire szeretném is, ha az a valami nem hápog, nem sárga, és nem totyog, akkor nem kacsa.” Ha egy tűkkel végzett kezelés során mindegy, hogy hol szúrunk, mindegy, hogy milyen mélyen szúrunk, akkor azt ugyan lehet szurkálásos kezelésnek nevezni, de hogy az nem akupunktúra, az biztos! Teljesen lényegtelenek az akupunktőrök több éves oktatásának meghatározó elemei: a – modern tudomány és technológiája által egyébként nem igazolt – meridiánok, az akupunktúrás pontok, a Qi, a jin-jang és más hasonló fogalmak, hipotézisek (öt fázis tana, a hat ártalmas hatás, a hét érzelem stb.).

A fentiekben gyakorlatilag véletlenszerűen választottam ki az in vitro megtermékenyítés akupunktúrával való megtámogatását. De mindez egy általános sémát mutat. Az akupunktúrás kezelés produkálhat – bár nem minden esetben produkál – pozitív hatást ahhoz képest, mintha egyáltalán nem kezelnénk a pácienst. Főleg amikor amúgy is számítunk pszichológiai vagy egyéb nem specifikus hatásokra. Ugyanígy pozitív lehetne egy vaktában felállított pontrendszeren alapuló kezelés vagy tulajdonképpen szinte akármilyen látványos kitalált terápia.

Amikor konkrétan azt vizsgálják, hogy a kezelésben van-e lényegi szerepe az akupunktúra szabályainak, akkor rendre kiderül, hogy nem, a véletlen szurkálás pont olyan jó.

A mai médiakörnyezetben nem meglepő, hogy minden ilyen klinikai vizsgálati eredmény esetén a média felkapja a hírt: „Beigazolódott, hogy az akupunktúra hatásos.” Néha még azt is hozzáteszik, hogy „ráadásul a hamis akupunktúra is az”. Ennél szomorúbb, hogy maguk a kutatók is szándékosan vagy akaratlanul, de beleesnek ebbe a hibába. Caroline Smith a saját klinikai vizsgálatuk elemzésekor még korrekt módon levonta a tanulságot, hogy „az eredmények nem támogatják az akupunktúra használatának szükségességét”. Azonban egy évvel később, amikor az egyébként pont ugyanilyen eredményeket mutató vizsgálatokat elemezték, és az erről szóló áttekintő tanulmányukat összegezték, akkor már ezt írta: „Az eredmények azt sugallják, hogy az akupunktúra hatékony lehet…” És mindegy, hogy mihez képest értették azt, hogy hatékony lehet, mert a pozitív eredmények nem az akupunktúrára vonatkoztak, hanem úgy általában a szurkálásra.

Hatásmechanizmus

Az előzőekben a lombikbébi-eljárással (IVF) kapcsolatban elemeztem az akupunktúrás eljárás hatékonyságának vizsgálatát, de nagyon hasonlóak az eredmények a módszer bármilyen alkalmazásánál. Vagy egyáltalán nem sikerül kimutatni hatást még a nem kezelt csoporthoz képest sem, vagy a hamis akupunktúrával való összehasonlítás során bukik meg az akupunktúra. A néhány tényleg pozitívnak tűnő bizonyíték pedig az ismeretlen vagy nem elég rigorózus módszertan miatt bizonytalan, illetve az észlelt hatás csekély mértéke miatt klinikailag is irreleváns .[7]

Ezt látva szoktak az akupunktúra hívei a végsőnek szánt érvvel előjönni: „Lehet, hogy nem tudjuk hogyan, de működik!” Az eddigiekből azonban már világosnak kell lennie, hogy pontosan azt mutatják a klinikai vizsgálatok, hogy nem működik. De a frappánsnak tűnő érvelés azért is hamis, mert valójában a működési elv, a hatásmechanizmus kérdése nem választható el a hatás, az effektus igazolásától. Ha nincs feltételezésünk arról, hogy hogyan működik az akupunktúra, akkor tulajdonképpen mit és hogyan is tesztelünk? Mire vonatkoznak a bizonyítékok?

Az akupunktúra feltételezett működéséről, a hatásmechanizmusról igenis részletes hipotézis létezik. Erről szólnak a vastag könyvek, ezt tanulják évekig az akupunktúra kurzusain a hallgatók, orvosok. Ezekből az elvekből vezetik le az akupunktőrök, hogy éppen milyen pontokat kell kezelniük, milyen eljárással és milyen gyakorisággal. A hatásmechanizmusról szóló elképzelés alapján készül el a diagnózis és a kezelési program. És természetesen, ha tényleg az akupunktúra hatásosságára vagyunk kíváncsiak, akkor ezen alapuló klinikai vizsgálatokkal tesztelhető, hogy helyes-e (igaz-e) az akupunktúra elmélete, vagy sem.

Például a heves szívdobogás (palpitáció) kezelése során a részletes diagnosztikai elemzés sok egyéb mellett ilyesmit tartalmaz:[8] „A palpitáció hátterében nagy valószínűséggel Lép Qi hiány – Szív Vér hiány állhat.” Ennek megfelelően az egyik terápiás cél a „Lép Qi támogatása”, és ehhez a javasolt kezelendő akupunktúrás pontok a Zuslani (St36) és a Bai Hui (Gv20). Látható, hogy az akupunktőr egy bonyolult szabályrendszer – feltételezett működési mechanizmus – alapján határozza meg a speciálisan kezelendő akupunktúrás pontokat. Ha ilyen esetben a páciensek állapota javul a nem kezeltekkel összevetve, de ugyanúgy, mintha egészen más pontokat szúrtak volna, akkor értelmetlenné válik az akupunktúrás diagnosztikus elemzés, a Qi blokkoltságának feloldására tett javaslat pedig irrelevánssá – azaz minden, amitől az egész kezelés akupunktúrának minősülne. Esetleg megmaradhatna a kérdés, hogy vajon miért tűnik úgy, hogy javult a páciensek állapota, de amikor erre keresnénk a választ, akkor épp nem az akupunktúrára érdemes gondolni, hanem egyéb fiziológiás vagy lelki, tudati, kísérlettechnikai, statisztikai módszertani okokra. Az akupunktúrához, a HKO elveihez való ragaszkodás ilyenkor éppen hogy félrevezet, elrejtheti a valódi okokat.

Már csak azért is ezt gondoljuk, mert az akupunktúra elvei – azaz a feltételezett működési elv, a hatásmechanizmus – teljességgel tudománytalan és igazolatlan. A vitalizmus, az életerő-elmélet, amelyhez a misztikus Qi energia hasonlít, majdnem kétszáz éve megdőlt. A csatornák (meridiánok), az azok által alkotott hálózat léte a modern fizika, biológia eszközeivel nem mutatható ki: „A hálózat láthatatlan… A hálózat vezetékei, a csatornák a szervezet felszínét (külső) kötik össze a szervekkel (belső).”[9] A mindent átható, egymással egyensúlyt tartó jin-jang erőpár, a keleti dualista filozófia alapeleme orvosbiológiai megközelítésben értelmezhetetlen. A HKO öt fázis (Fa, Tűz, Föld, Fém Víz) tana, a hat ártalmas hatás (Szél, Hideg, Forróság, Nedvesség, Szárazság, Nyári Forróság), a hét érzelem (öröm, düh, szorongás, szomorúság, félelem, ijedtség, töprengés) rendkívül bonyolult összefüggései önmagukban vélhetően tesztelhetetlenek, de fontos szerepet játszanak a HKO diagnózisának kialakításában.

Azt gondolnánk, hogy ezek csak ősi metaforák, amelyek segítségével a modern tudomány, anatómia, élettan előtti korokban próbáltak kapaszkodókat keresni a gyógyítók, de amelyeket ma már nem használnak az orvosegyetemet végzett akupunktőrök. Ez azonban nem igaz, és nem is lehet az, mivel pont ezeknek a tudományos szempontból megfoghatatlan fogalmaknak a segítségével írják le az akupunktőrök a páciens állapotát, és határozzák meg a kezelendő pontokat: „Nyelv vörös, lepedék száraz, sárga. Székrekedés, székletrögök, száraz száj és torok, kellemetlen szájszag. Ez a kórkép a Yang Ming Forróság későbbi fázisát írja le, amikor a Forróság már sérti a Yint, de a Yin hiány még nem alakult ki”[8].

Az 1970–80-as években próbálkoztak a legfontosabb HKO-koncepciók (csatornák, Qi) létének tudományos igazolásával, de a próbálkozások láthatóan elakadtak. A mai, rendkívül kifinomult mérő, képalkotó megoldásokkal sem sikerült elfogadható módon kimutatni a csatornák, az akupunktúrás pontok létét. A későbbi próbálkozások a hatásmechanizmus magyarázatára pedig összeegyeztethetetlenek az akupunktúra szabályrendszerével.

Ha hellyel-közzel egyes megállapításai talán igazolást nyernének is, azoknak az előzők szerint minden bizonnyal semmi közük nem lesz a pontok fontosságához, a Qihez, a jin-jang egyensúlyához – azaz az akupunktúrához.

Ráadásul csak speciális esetekben lennének relevánsak (talán például a krónikus derékfájás), és semmiképpen sem igazolnák az akupunktúrás kezelés javallatának rendkívüli szélességét.

Konklúzió

A mai tudományos orvoslásban – és egyébként a tudományos kutatásban általában – elválaszthatatlan az effektus és a hatásmechanizmus kérdésének vizsgálata. Rendkívül erős kísérleti bizonyítékoknak kell létezniük akkor, ha a hatásmechanizmus nagyon valószerűtlen. A sokszorosan igazolt, biztosnak tekinthető alapokhoz jól igazodó, tehát valószerű (plauzibilis) új hipotézis igazolásához ellenben akár gyengébb bizonyítékok is elegendőek. Carl Sagan, a híres csillagász, tudományos ismeretterjesztő ezt így fogalmazta meg híres mondásában: „A rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat .”

A hatásmechanizmus és a bizonyítékok kapcsolata Forrás: Hraskó Gábor

A HKO elméleti alapjai teljesen tudománytalanok, nem igazoltak, illetve ellentmondanak sokszorosan bizonyított anatómiai, fizikai, kémiai ismereteinknek. A klinikai bizonyítékok összessége pedig nagy részben negatív, kis részben gyengén pozitív. A valószerűtlen hatásmechanizmus és a gyenge bizonyítékok párosa nagyon rossz jel. Ez a párosítás leggyakrabban a tudományos kutatásban előforduló zaj, a hibás kérdésfeltevés, az alkalmatlan kísérleti összeállítás, a statisztikai hibák jelzője.

Mindezeket figyelembe véve az igazi nagy kérdés az, hogy miért van, hogy miközben a homeopátia kérdésében a tudományos világ már elég egyértelműen kimondja a negatív verdiktet, az akupunktúra esetében még mindig inkább a diszkrét, megengedő távolságtartás a divat.

Eközben orvosegyetemeken (köztük magyar egyetemeken is) a HKO-val, az akupunktúrával foglalkozó tanszékek, intézetek alakulnak. Ezekben nemcsak a „szurkálást” tanítják a hallgatóknak, hanem mindent, amit a HKO régen meghaladott elmélete tartalmaz: a Qit, a meridiánokat, a jin-jang egyensúlyt, öt fázist, hat ártalmas hatást, hét érzelmet, sőt újabban a modern áltudományokat, a „bioenergetikát”, „biorezonanciát”, „biofoton-elméletet” és hasonlókat is.

Tudományos szempontból az akupunktúra elve, módszertana megbukott. A tudományos, orvosi oktatásba és gyakorlatba való bevétele a valódi tudományos ismeretek és módszerek relativizálásával, hitelvesztésével jár. Túl kellene lépni a téves orvosi lojalitáson, és ugyanazzal a mércével kellene mérni az akupunktúra kutatóinak, alkalmazóinak eredményeit, mint amit a rendes tudományos orvoslástól is elvárunk! Ez persze azt eredményezné, hogy az akupunktúra kikerülne a praxisból és az egyetemekről is.

Ajánlott és felhasznált irodalom

[1] Savulescu J. – Wartolowska K. – Carr, A.: Randomised placebo-controlled trials of surgery: ethical analysis and guidelines. Journal of Medical Ethics, 2016; 42: 776–783.

[2] Lásd például Bitter István cikkét: Tízezer vegyülettől a hatékony gyógyszerig – az alapkutatástól a klinikai vizsgálatokig.

[3] Paulus, W. E. et al.: Influence of acupuncture on the pregnancy rate in patients who undergo assisted reproduction therapy (teljes cikk). Fertil Steril., 2002; 77(4): 721–724.

[4] Smith, C. A. et al.: Effect of Acupuncture vs Sham Acupuncture on Live Births Among Women Undergoing In Vitro Fertilization: A Randomized Clinical Trial. JAMA, 2018; 319(19): 1990–1998.

[5] Park, J. et al.: Validating a new non-penetrating sham acupuncture device: two randomised controlled trials. Acupunct Med., 2002; 20(4): 168–174.

[6] Smith, C. A. et al.: Acupuncture performed around the time of embryo transfer: a systematic review and meta-analysis. Reprod Biomed Online, 2019; 38(3): 364–379.

[7] Acupuncture pain relief, alcohol and more… Friends of Science in Medicine, 2018. 03. 19. Összefoglaló táblázat: Cochrane Reviews on Acupuncture.

[8] A szövegpéldák egy vezető magyar akupunktőr orvos az Interneten fellelhető, de nem újságban vagy blogon publikált írásaiból származnak.

[9] Dr. Hegyi Gabriella (szerk.): Természetes gyógymódok. Komplementer medicina. Budapest: K.u.K., 2008.