Csupor Dezső: „Méregtelenítő” és mérgező növények

A gyógynövényekkel kapcsolatos elvárások és a valóság néha nagyon távol van egymástól. Ez az állítás a túlzóan pozitív és negatív előítéletekre egyaránt érvényes: nem igaz, hogy a növények – úgy általában – hatástalan placebók, de az sem, hogy minden (gyógy)növény mindig, minden körülmény között biztonságosan gyógyító hatású.

A szintetikus gyógyszerek korában a gyógynövényeket általában a kevésbé hatásos, ugyanakkor általában biztonságos gyógyászati eszközök közé sorolják. Sokszor alapvető különbséget tesznek a gyógyszerek és gyógynövények között – jóllehet több gyógynövény gyógyszerként (is) forgalomban van. Ez a téves elhatárolás a gyógynövényekkel szemben pozitívan és negatívan elfogultakra egyaránt jellemző. Előbbiek úgy vélik, az alapvetően veszélyes szintetikus gyógyszerekkel szemben a növények ártalmatlan alternatívát jelentenek, míg utóbbiak a gyógynövények hatásosságát kétségbe vonva teszik meg a megkülönböztetést.

Természetesen igaz, hogy a szintetikus molekulákhoz képest kevesebb gyógynövény esetében vannak cáfolhatatlan bizonyítékaink a hatásosságukra vonatkozva – de ez nem is meglepő, mivel a növények egy része a tapasztalatokra alapozva, míg a kemikáliák minden esetben az adott kor elvárásainak megfelelő bizonyítás után válhatnak gyógyszerré. Ugyanakkor az is tény, hogy a gyógynövények egy részével kapcsolatban is gyűlnek a hatásosságukat alátámasztó bizonyítékok. Ezek bemutatása egy másik cikk témája lehetne, ez alkalommal elsősorban a biztonságossággal kapcsolatos és a túlzó elvárásokból fakadó tévhitekkel foglalkozunk.

A növénykémiát mélyebben ismerők jól tudják, hogy a növényi vegyületek általános ártalmatlansága mítosz. A világ legerősebb mérgei között több növényi molekula található. A ricin (a ricinus magjában található fehérje), a sztrichnin (az ebvészmag alkaloidja) például már igen kis dózisban öl. A digoxin a gyűszűvirág vegyületeként azért volt évszázadokon át az egyik legveszélyesebb anyag, mert igen könnyen túladagolható, s bár a szívbetegek egy részének életét meghosszabbította, egy véletlen túladagolás sokukét éppen hogy megrövidítette. Paracelsus óta tudjuk, hogy a méreg és a gyógyszer kötötti különbséget sokszor csak a dózis adja, mégis sokszor feledésbe merül ez az igazság. Megfelelő dózisban a digoxin kiváló gyógyszer, ezért ma már nem bizonytalan hatóanyag-tartalmú gyűszűvirágteaként, hanem pontosan adagolt tiszta hatóanyagként alkalmazzák a gyógyászatban. Általánosságban is igaz, hogy a markánsabb hatású növényi vegyületeket vagy tiszta formában, vagy nagyon pontosan ismert összetételű készítményként célszerű alkalmazni ahhoz, hogy a hatás reprodukálható, az alkalmazás pedig biztonságos legyen. A tiszta vegyületeket tartalmazó szerek előnye kétségtelenül az, hogy az állandó minőség és hatás könnyebben biztosítható.

A fenti néhány példa jól mutatja: a mérgező növények megismerésének alapja kémiai összetételük feltárása. A nagyon mérgező növények azonosításához erre nincs szükség, hiszen ha egy növény elfogyasztása rosszullétet, halált okozott, akkor azt már az őskorban a kerülendő növények közé sorolták. A gyógynövények közé sorolt fajokról ezzel szemben kedvező tapasztalatokat szereztek: megfigyelték, hogy milyen célra alkalmazhatóak haszonnal. A népi gyógyászatban alkalmazott növényeket épp ezért sokan teljesen veszélytelennek gondolják, feltételezve, hogy ha lennének káros hatásaik, azt már régen észrevették volna. Sajnos ez nem teljesen igaz, ugyanis vannak olyan toxikus hatások, amelyeket a népi tapasztalat nem képes azonosítani. A karcinogén, krónikus vese- vagy májkárosító hatás felismerésére kevés esély van, mert a gyógynövény alkalmazása és a káros következmény időben nagyon távol lehet egymástól. Bár kiváló gyógynövény, a fekete nadálytövet ma már nem alkalmazzák szájon át, csak külsőleg, mert alkaloidjai májkárosító hatásúak. A kálmos, bár kiváló emésztésjavító, azarontartalma miatt rákkeltő; a hazánkban méltatlanul népszerű parlagfű bizonyított gyógyhatásokkal nem rendelkezik, ugyanakkor potenciálisan vesekárosító. Ezek olyan kockázatok, amelyek a növények összetevőiből levezethetőek, s a feltételezéseket kísérletes bizonyítékok is alátámasztják. A gyógynövények zöme természetesen biztonságosan alkalmazható, azonban a fenti pár példa mutatja: még a régóta alkalmazott, tradicionális gyógynövények esetén is szükségesek a tudományos vizsgálatok ahhoz, hogy esetleges veszélyeikről reális képet kapjunk.

Vannak, akik szerint a növények nemcsak hogy nem mérgezőek, hanem kifejezetten méregtelenítő hatásuk van. Ha a méregtelenítést az emberi szervezet számára káros anyagok szelektív kiválasztásaként képzeljük el, akkor a helyzet egyértelmű: ilyen sajnos nincs. Ennek ellenére egész iparág épült a méregtelenítésre, a lábfürdőtől a tapaszon át a vastagbélöblítésig számos lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. A méregtelenítő növények iránt tavasszal ugrik meg igazán az érdeklődés annak reményével, hogy a télen felszedett fölös kilók, a „lerakódott mérgek” könnyen eltávolíthatóak egy kiadós kúrával. A méregtelenítés – más néven salaktalanítás – egyes hívei szerint az elfogyasztott élelmiszerrel, gyógyszerekkel folyamatosan mérgeket viszünk be a szervezetünkbe, amelyek ott felhalmozódva előbb-utóbb betegséget okoznak. Ezért van szükség a szezonális (mások szerint még gyakoribb) méregtelenítésre.

Bár ezek a remények nem teljesülnek, a méregtelenítés ideája nem teljesen butaság. A modern élettan és gyógyszertan a salaktalanítás fogalmát nem használja, a méregtelenítést (általában detoxikációként) viszont igen. Bármilyen mérgezés kivédésére végzett beavatkozást ezzel a kifejezéssel illetnek, legyen szó gombamérgezés utáni infúziós kezelésről vagy gyomorrontás utáni széntabletta-adagolásról. Szervezetidegen anyagok azonban mindennap bejutnak a táplálékkal a szervezetünkbe kisebb-nagyobb mennyiségben, mégis ritkán tapasztaljuk ennek káros következményeit. Ez azzal magyarázható, hogy a méregtelenítő folyamatok akkor is zajlanak, amikor nincs mérgezés.

A méregtelenítés alapvető része szervezetünk működésének, egyes szerveink szezonalitástól függetlenül éjjel-nappal ezen dolgoznak. Az egyik ilyen fontos szerv a máj, amelynek enzimjei számos tápanyag, gyógyszermolekula lebontásában, átalakításában („méregtelenítésében”) szerepet játszanak. A májenzimek oxidálják, redukálják vagy más módon alakítják át az anyagokat. Szintén a májban játszódik le a vegyületek konjugációja, amelynek során az anyagok glükuronid- vagy szulfátszármazéka keletkezik. Ezek a formák, amelyek jellemzően az epével választódnak ki, jóval vízoldékonyabbak, és gyorsabban kiürülnek, ugyanis nem tudnak visszaszívódni a bélrendszerből. A végső salaktalanítás ilyen esetekben a széklettel történik. A méregtelenítés másik fontos helyszíne a vese, amely egy sor anyagcsere-végtermék kiürítéséért felelős. A vese által eltávolított anyagok a vizelet részeként ürülnek ki.

Az egészséges máj és vese a működés fokozása, támogatása nélkül elvégzi a szükséges méregtelenítő feladatokat. Ha egészségesen élünk, táplálkozunk, természetesen nagyobb esélyünk van arra, hogy ez a két kulcsfontosságú szervünk sokáig jól működjön. Más a helyzet, ha a vese vagy a máj nem képes megfelelően ellátni a feladatát. Előbbi szerv elégtelensége esetén a méregtelenítés művesekezeléssel segíthető – a fenti módszerek ilyenkor nem sokat érnek. A máj működésének romlása esetén valóban szoktak gyógynövény-eredetű termékeket használni (ezek a máriatövis kivonatát tartalmazzák), azonban az ilyen gyógykezelésnek már távol esik a tavaszi méregtelenítéstől...

A gyógynövényekkel végzett méregtelenítésnek nem sok köze van a vese és máj méregtelenítő működéséhez. A „méregtelenítő” gyógynövények alkalmazásának valódi eredménye az anyagcsere fokozása – általában vizelet- és hashajtással. Az igazán erős salaktalanító termékekben használt növényi hashajtók (pl. szennalevél, kutyabengekéreg) hosszú távon kifejezetten károsak is lehetnek: csökken a táplálékból felszívott hasznos anyagok mennyisége, felborulhat az ion- és vízháztartás. Sem a vizelet-, sem a hashajtás nem fokozza szelektíven a méreganyagok ürülését a szervezetből, azaz nincs méregtelenítő hatásuk. A fogyni vágyóknak sem ajánlott, hogy testsúlycsökkentés céljából méregtelenítő növényi termékeket használjanak, mert ezekkel jó eséllyel nem érik el a kívánt hatást, ha pedig mégis, akkor a káros mellékhatások jelentősebbek lesznek, mint a várható haszon.