A védőoltás-ellenesek a tűzoltók ellen is tiltakozhatnának – a tudomany.hu cikke az európai kanyarójárvány okairól

A védőoltás-ellenesek a tűzoltók ellen is tiltakozhatnának – a tudomany.hu cikke az európai kanyarójárvány okairól

Európában egy év alatt négyszeresére nőtt a kanyarós esetek száma. Több környező országban járvány van, de a hazai lakosság magas átoltottságának köszönhetően ez Magyarországra nem terjedt át. Az európai helyzet súlyossága, illetve az oltásellenes magatartás terjedése miatt Európa tudományos és orvosi akadémiái európai oltási könyv és nyilvántartás létrehozását sürgetik, amiről 2018. április 19-én egy szakmai tervezetet is kiadtak. Ehhez kapcsolódva kértük fel Kacskovics Imre immunológust, hogy a sajtó, a tanárok és a nagyközönség számára foglalja össze a védőoltásokról szóló legfontosabb állításokat és tényeket.

A védőoltások mindnyájunkat védenek! A kanyarójárvánnyal kapcsolatos európai felhívás margójára

Kacskovics Imre egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE TTK Immunológiai Tanszék vezetőjének írása

Örömmel fogadtam a tudomany.hu szerkesztőinek felkérését az áltudomány-ellenes oldal első cikkének megírására. Mindjárt az elején szeretném leszögezni a tudomány legfontosabb állításait a témában.

  • A kötelező védőoltásokat be kell adatni. Ez sem szakmailag, sem erkölcsileg, sem jogilag nem lehet mérlegelés tárgya. A korábban súlyos, rosszabb esetben halálos betegségek ellen védő hatásuk összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a nagyon ritkán előforduló súlyosabb mellékhatások kockázata.

  • A kötelező oltások beadatása nemcsak az egyén, hanem a társadalom szempontjából is alapvető fontosságú, mert így alakul ki a közösséget védő, ún. nyájimmunitás, amely megakadályozza a járványok kitörését. Jelenleg Európa nyugati részén épp az okoz kanyarójárványokat, hogy egyes csoportok védőoltás-ellenes tévhitek hatására visszautasítják a védőoltásokat, Kelet-Európában pedig – amellett, hogy már ott is megjelentek a védőoltás-ellenes eszmék – az oltásokhoz való hozzáférés, az oltások beadásának állami megszervezése jelent problémát.
Kacskovics Imre mta.hu
  • A már elérhető, de nem kötelező védőoltások beadatását egyéni mérlegelés, a háziorvossal vagy szakorvossal folytatott konzultáció előzze meg. Aki például erdő mellett lakik, vagy sokat kirándul, megfontolhatja a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás elleni oltást.

  • A tudomány folyamatosan fejlődik, így egyfelől egyre több betegség ellen lesz védőoltás, másfelől a már nem korszerű, nem elég hatékony oltásokat, illetve azokat, amelyek időközben szükségtelenné váltak, kivonhatják vagy lecserélhetik, ez a tudományos fejlődés velejárója.

  • A védőoltások védenek. A védőoltásoknak köszönhetően több súlyos, sok esetben halálos betegséget sikerült felszámolni vagy jelentősen visszaszorítani, néhányat ma már az orvosok többsége is csak a tankönyvekből ismer.

  • A védőoltásokról csak hiteles személyektől (háziorvos, szakorvos, oltási tanácsadó) és hiteles forrásokból tájékozódjon! Írásunk végén ilyeneket ajánlunk.

Gyerekek szenvednek szüleik tudatlansága miatt

Magyarországon szerencsére már nincsenek sok embert megnyomorító, életeket követelő súlyos járványok, mert a hatékony és biztonságos védőoltásoknak köszönhetően eltűntek. Mi, magyarok a legtöbb súlyos ragályos betegséget – így például a kanyarót vagy a járványos gyermekbénulást – szerencsére csak hírből ismerjük, hála a kötelező védőoltásoknak, a hazai kitűnő oltási rendszernek és a még jelenleg is meglévő oltási fegyelemnek. Érdemes felidézni, hogy az oltás bevezetése előtti években Magyarországon évente 40-50 ezer kisgyerek volt kanyarós, és közülük 20-30 belehalt a betegségbe! (Nemhogy akkor, de még ma, a legfejlettebb államok által biztosított körülmények között is minden 2-3 ezredik, fertőzésben megbetegedő gyerek életét veszti a kanyaró miatt.) Mióta 1969-ben bevezették ellene a kötelező védőoltást, majd 1989-ben módosították az oltási protokollt (azaz két oltást adnak), azóta Magyarországon megszűntek a kanyarójárványok.

Emlékezzünk vissza, nálunk már az is nagy hír, ha két tucat kanyarós megbetegedés előfordul, de nem mindenki ilyen szerencsés. Franciaországban idén februárban (egyetlen hónap alatt!) több mint 500 megbetegedés fordult elő, Görögországban 450. Ukrajnában szintén súlyos kanyarójárvány szedi áldozatait, ott hiányzik a megfelelő mennyiségű védőoltás, és az oltási rendszer is jelentős gondokkal küzd. Tavaly 3000 kanyarós megbetegedést regisztráltak, a helyzet azonban most vált igazán drámaivá: idén az év első két hónapjában havonta fordult elő 3000 megbetegedés! A betegek többsége gyerek, és becslések szerint idén akár 50 ezer kanyarós megbetegedéssel számolhatunk, itt a szomszédban. Visszatért a kanyarójárvány Romániába is, erről tavaly májusban részletesen beszélt dr. Mészner Zsófia gyermekinfektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet védőoltási tanácsadója az Akadémián (az erről készült felvétel itt látható).

Sajnos Magyarországon is többen kételkednek a védőoltásokban, sőt kifejezetten károsnak tartják őket. Ezzel nem csupán saját magukat és hozzátartozóikat veszélyeztetik, hiszen az oltások elutasításával elmarad a járványokat megakadályozó nyájimmunitás kialakulása. Olyan jól prosperáló országokban is felütheti a fejét ez a súlyos betegség, amelyekben egyébként magas szintű az egészségügyi ellátás. Pusztán a tévhitek, az emberi tudatlanság miatt.

A nyájimmunitás azért is alapvető fontosságú, mert egyre több gyermek és felnőtt él mesterséges immunhiányos állapotban (például csontvelő-transzplantáció, szervátültetés miatt), akiknél az immunizáció következtében nem alakul ki védelem. Őket, valamint az oltáshoz túl fiatalokat és azt a nagyon kevés embert, akiknél az oltás nem alakított ki védelmet, sok esetben csak a nyájimmunitás védheti meg.

Drámaian nagyobb a védőoltás be nem adásának, mint a beadásának a kockázata

A védőoltások biztonságán kimagasló orvosi, járványügyi és tudományos ismeretekkel rendelkező szakemberek őrködnek. Felszerelt hatósági laboratóriumok állnak rendelkezésre, amelyeknek az a feladatuk, hogy a védőoltás-fejlesztéseket nagyon szigorúan ellenőrizzék, és csak azokat engedélyezzék, amelyek sokéves kutatással és klinikai vizsgálattal igazolt módon hatékonyak és biztonságosak. Ezek a hatóságok a már engedélyezett és forgalomba hozott védőoltásokat is folyamatosan ellenőrzik, és haladéktalanul kivonják azokat a készítményeket, amelyekről kiderül, hogy nem felelnek meg ezeknek a szigorú biztonsági követelményeknek, vagy nem hozzák a kívánt hatást. Például az új európai tervezet is leírja, hogy újra kell gondolni a gyermekkori BCG-oltással kapcsolatos kérdéseket.

Természetesen a védőoltásoknak is lehetnek mellékhatásaik – szerencsére a gyakoriak enyhék, a komolyabbak viszont nagyon ritkák. Mivel a védőoltások elmaradása is okozhat kárt azáltal, hogy a gyermek védetlen marad, a kérdés csak a két dolog összevetésében értelmezhető – márpedig a ma Magyarországon kötelező gyermekkori védőoltások esetében jelen tudásunk szerint drámaian nagyobb a védőoltás be nem adásának, mint a beadásának a kockázata.

A régi betegségeken kívül új járványok is bármikor kialakulhatnak. Elég csak a közelmúltban pánikot keltő Ebola-járványra gondolni. De más, ijesztő pusztításra képes kórokozók is kialakulhatnak, és indíthatnak világméretű járványokat. Talán sokan emlékeznek arra, hogy 2009-ben egy új típusú influenzavírus ütötte fel a fejét, a hírhedt H1N1 („sertésinfluenza”), amely komoly pánikot okozott itthon és külföldön egyaránt. Újdonsága az volt, hogy nem a főként idős és legyengült korosztály betegedett meg – ahogy az a szezonális influenza esetén megszokott –, hanem elsősorban a fiatal felnőttek. Szerencsére a járvány – pontosan máig nem tisztázott okok miatt – jóval enyhébb lett, mint ahogyan indulása alapján látszott, de sajnos nem biztos, hogy legközelebb is ekkora szerencsénk lesz.

Miért nem félnek az oltásokat elutasítók?

Ami a régi betegségeket illeti, az oltások láthatatlan védőernyőt borítanak fölénk – a sors iróniája, hogy ezzel el is fedik a veszélyt, ami ellen védenek. Olyan a helyzet, mintha a tűzoltóság annyira hatékonyan munkálkodna a tűzesetek megelőzésén, hogy már sosem törne ki tűzvész. A „jól informált” kritikusok pedig a legendák világába utalnák a régi nagy tűzvészek történetét, és hangosan követelnék a tűzoltóság megszüntetését, hiszen feleslegesen viszi a pénzt, és néha még kellemetlen füstöt is produkál, amikor a készenlét fenntartása miatt gyakorlatozik...

Végezetül: új járványok mindig is voltak, és lesznek is. A tudománynak és az életkörülmények javulásának hála mintegy 100 éve nincsenek olyan világjárványok, amelyek egy-egy közösség harmadát-felét elpusztítják, mint ahogy ez megtörtént az ókorban vagy a középkorban. Ezzel együtt jelenleg is vannak mérhetetlen szenvedést és jelentős mértékű halálozást okozó fertőző betegségek, elég csak a tbc-re vagy az AIDS-re gondolnunk. A tudósok óriási erőfeszítéssel igyekeznek ezeket és más betegségeket megérteni és a megfelelő védőoltásokat kifejleszteni.

Egy személyes történet

Közvetlenül a cikk megírása előtt együtt ebédeltem egy nem szakmabeli kollégámmal, és úgy általánosságban megkérdeztem tőle, mi az a két-három kérdés, gondolat, ami felötlik benne a védőoltásokkal kapcsolatban. Érdeklődött a vakcinák összetételéről, és hogy biztos nem okoznak-e tartós mellékhatást, főleg akkor, ha több védőoltást kap valaki. Igyekeztem válaszolni a feltett kérdésekre, és meggyőztem. Azt is elmondta, hogy miért tartja ilyen fontos kérdésnek a védőoltásokat. 2009-ben terhes volt. Akkor a kismamákat leginkább az foglalkoztatta, hogy beoltassák-e magukat az új H1N1 ellen kifejlesztett vakcinával. Mivel a nőgyógyásza nem beszélte le erről, ezt meg is tette, és egészséges kisfia született, aki ma 9 éves. A kismamák influenza elleni védőoltásával kapcsolatban akkoriban szakmai kérdések merültek fel, de a legtöbb szakember javasolta az alkalmazását. Elmondtam neki, hogy az immunológusokat is erőteljesen foglalkoztatta ez a kérdés (az MTA Immunológiai Bizottsága is kiadott egy védőoltást támogató állásfoglalást), és engem is többen megkértek, hogy segítsek a tévhiteket eloszlatni. Elmondtam, nagyon jó érzés volt arra gondolni, hogy talán nekem is volt egy kis részem abban, ha akár eggyel is kevesebb kismama halt meg azon a télen, vagy vesztette el a magzatát az influenza miatt. Kolléganőm csak ekkor mondta el, hogy ebben a járványban vesztette el fiatal unokatestvérét, két kisgyerek apukáját, aki oltás- és gyógyszerellenes volt – nem adatta be a vakcinát, és néhány napon belül, a leggondosabb kórházi ápolás ellenére is, belehalt a H1N1 influenza okozta vérzéses tüdőgyulladásba. Ez a trauma végképp megerősítette őt is a védőoltások nélkülözhetetlenségében.


Oktatási segédanyag

Tanárok számára használható és letölthető oktatási segédletek, animációk
Animációk az immunrendszer működéséről, a védőoltások hatásmechanizmusáról és a nyájimmunitás magyarázatáról, oktatási és ismeretterjesztési célokra (az animációk szabadon használhatók).

A védőoltásokkal kapcsolatos magyar nyelvű források

Európa tudományos és orvosi akadémiáinak ajánlásai a kanyarójárványhoz kapcsolódva
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete és az Európai Orvostudományi Akadémiák Szövetsége tíz pontban sorolja fel javaslatait az átoltottság mértékének javítására az Európai Unióban.

Védőoltás.blog.hu
A védőoltásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket - hatásosság, biztonság - átfogóan és objektíven, a tények alapján tárgyaló oldal.

VACSATC Magyarország
A védőoltásokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre választ adó, valamint az oltóanyagokat bemutató oldal.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
A magyar járványügyi adatok hivatalos forrása.

Angol és német nyelvű források

NHS.UK
Az Egyesült Királyság hivatalos közegészségügyi oldala.

Egyesült Államok (CDC)
Az amerikai közegészségügyi szerv honlapja.

Robert Koch Institute
A német közegészségügyi szerv honlapja, számos angol nyelvű anyaggal is.

WHO Vaccines
Az Egészségügyi Világszervezet védőoltásokról szóló honlapja.

ECDC
Az Európai Unió járványüggyel is foglalkozó szervezetének védőoltásokról szóló honlapja.


Cikk- és könyajánló

Stanley A. Plotkin, Walter A. Orenstein, Paul A. Offit (szerk). Vaccines. Elsevier, 2012.
https://www.elsevier.com/books/vaccines/plotkin/978-1-4557-0090-5
A vakcinákról valaha írt legátfogóbb kézikönyv, valamennyi gyakorlatban releváns védőoltás és védőoltással megelőzhető fertőző betegség bemutatása több mint 1500 oldal terjedelemben.

Cohrane Library, Infectious disease
http://www.cochranelibrary.com/topic/Infectious%20disease/
A Cochrane Collaboration, a világ legnagyobb presztízsű orvosi információkat gyűjtő és azokat aggregáló független szervezetének honlapja, számos védőoltásra vonatkozó elemzéssel is.

The Health and Medicine Division of the National Academies Reports on Vaccine Safety
https://www.cdc.gov/vaccinesafety/research/iomreports/index.html
A legnagyobb tekintélyű amerikai orvostudományi akadémia rendkívüli alaposságú jelentései a védőoltások hatásairól és mellékhatásairól.

A Magyar Tudomány Ünnepén 2015-ben elhangzott ismeretterjesztő előadások

Közérthetően a védőoltásokról – Kacskovics Imre immunológus, az MTA doktora tudományünnepi előadása

Közérthetően a védőoltásokról – Kulcsár Andrea infektológus, gyermekgyógyász tudományünnepi előadása