Kanyaró – az alattomos gyilkos

Kanyaró – az alattomos gyilkos

Régóta tudjuk, hogy a kanyaró elleni védőoltásokkal egy potenciálisan halálos gyermekkori fertőző betegséget sikerült visszaszorítani – de csak az utóbbi évek kutatásai nyomán derült ki, mekkora volt valójában a kanyaró pusztító hatása.

Müller Viktor elméleti biológus, az ELTE TTK Biológiai Intézet tudományos munkatársának írása

A kanyaró vírusa a legfertőzőbb ismert kórokozók közé tartozik: az immunizáció bevezetése előtt gyermekkorában gyakorlatilag mindenki átesett a fertőzésen. Bár a betegség halálozási rátája nem kiemelkedően magas – jó egészségügyi ellátással rendelkező országokban ezer esetre legfeljebb egy, rosszabb körülmények között száz esetre néhány halálozás jut – a megbetegedések nagy aránya miatt az áldozatok száma is nagyon nagy volt. A WHO becslése szerint a huszadik század közepén a kanyaró évente kb. két és fél millió áldozatot szedett a világon – ez jelentősen meghaladja az AIDS éves halálozásának számát a HIV-járvány tetőpontján.

Senki sem vitatta a kanyaró elleni oltás fontosságát – az utóbbi évekig mégis alábecsültük a valódi hatását. A legújabb kutatások alapján ugyanis ma már tudjuk, hogy a vírus hatalmas pusztítást visz véghez a szervezet fertőzések elleni védekező rendszerében: a kisgyermekek még fejlődő immunrendszerében úgyszólván teljesen kitörli a korábbi fertőzések (vagy akár egyéb kórokozók elleni védőoltások) emlékét, és „immunamnéziát” okozva évekre jelentősen gyengíti a fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képességet. A hatás nagyságrendjére jellemző, hogy a kanyaró elleni védőoltások bevezetése után nemcsak a közvetlenül a kanyarós esetekhez köthető, hanem – kis késleltetéssel – a teljes gyermekkori halálozás gyors zuhanásba kezdett.

Az amerikai Princeton Egyetem kutatóinak vezetésével készült 2015-ös tanulmány közölte az eddigi legalaposabb vizsgálatot a két jelenség összefüggéséről. Kimutatták, hogy a kapcsolat valamennyi vizsgált országban fennállt (noha a kanyaró elleni védőoltást több évtizedes különbségekkel vezették be), a késleltetés pedig azzal magyarázható, hogy a lezajlott kanyarófertőzés után még legalább két-három évig tart, amíg az immunrendszer újra felépíti az egyéb kórokozókkal szembeni védettségét. Így a védőoltások bevezetése után ennyi ideig még érvényesül a korábbi kanyarós esetek hatása, az egyéb fertőző betegségekben tapasztalható megemelkedett halálozás.

Az adatok alapján a vizsgált fejlett országokban (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Dánia) a fertőzéses eredetű gyermekkori halálozás nem kevesebb, mint fele volt közvetlenül vagy közvetve a kanyaróhoz köthető. A szegényebb országokra vonatkozó becslések szerint az arány a legrosszabb körülmények között élő népcsoportokban akár a teljes gyermekkori halálozás 90%-át is elérhette. Ilyen mértékű szenvedést, gyermekhalált akadályoznak meg ma a védőoltások. Ha a kanyaró amnéziát is okoz az immunrendszerben, mi ezt ne felejtsük el.